-Egyszer régen volt egy lány. A szépsége és ereje legendás volt. Kedves volt, okos, szép és nagyon erős. Egy nap egy szörny szemet vetett a lányra, és megkérte a kezét. De a lány elutasította, és azt mondta neki, hogy csak ahhoz megy feleségül, akit szeret. A szörny ebbe nem tudott beletörődni, elrabolta a lányt és kényszeríttette, hogy hozzámenjen. De a lány még mindig ellenállt neki. Ezért a szörny egy kőkoporsóba zárta a lányt, és átkot bocsátott rá. Hogy csak az tudja kiszabadítani, aki megfejti a rejtvényét. És bárki legyen is ez az illető, a lány az övé lesz.(Botan)

-És mi a talány? (Kurama)

• „a szikla átkát a szikla csókja töri majd fel, a jégszívű szeretni kezd és társa lesz a hazátlannak.” (Botan)

• És mi a megfejtés? (Yusuke)

• Ez az! Még a szörny sem tudta megfejteni a saját talányát! (Botan)

• Hmm. Nem lehetett túl okos. (Hiei)

• Nem. De a mi zsenink biztos pillanatok alatt megoldja! (Kuwabara)

• Tulajdonképpen csak az első részét kell megfejtenünk. Onnantól, hogy a „jégszívű szeretni kezd” már csak egyszerű jóslat. Arra vonatkozhat, hogy ha sikerül felébreszteni a lányt, bármilyen rideg legyen is az illető szíve, szeretni fogja, és a lány cserébe mindig vele lesz. Azt hiszem. (Kurama)

• Jó. És a rejtvény első része? (Kuwabara)

• Azt nem tudom. (Kurama)

• ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! És azt várja tőlünk Koenma, hogy szabadítsuk ki azt a csajt? De hát miért? Csak nem beleszeretett? (Yusuke)

• Jaj, gondolkozz már, Yusuke! Annak a lánynak akkora a spirituális ereje, hogy hatalmas segítség lehetne! (Botan)

• És mégis mit csináljunk? Kurama nem tudja megfejteni a rejtvényt, és mi nem tudjuk, hol van ez a lány. (Hiei)

• Hát, azt éppenséggel tudjuk! Gyertek, odavezetlek titeket! (Botan)

• Rendben. Induljunk. (Sizuru)

• Mi? Te is jönni akarsz? ( Kuwabara)

• Miért ne? Ha Botan jöhet, akkor mi is! (Keiko)

• Nem, Keiko. Túl veszélyes. Botan is csak azért jöhet, mert mi nem tudjuk az utat, és nélküle eltévednénk. (Yusuke)

• De ha annyira veszélyes, akkor ti miért mentek? (Keiko)

• Mert muszáj. Hallottad. Ez az új megbízásom. De ez nem fog olyan soká tartani. Sietek vissza! (Yusuke)

• De tényleg siess! (Keiko)

• Na jó, akkor én sem megyek. Valakinek csak kell vigyáznia Keikóra. (Sizuru)

• Kazuma úrfi, vigyázz magadra! (Yukina)

• Persze. Yukina kisasszony, ígérem, kiszabadítom azt a lányt és visszatérek hozzád! (Kuwabara)

• Na gyere már, te hősszerelmes! (Yusuke)–Nagy nehezen sikerült elrángatniuk Kuwabarát a lányoktól, és Botan vezetésével eljutottak egy barlangba.

• Szép barlang, de mit keresünk itt? Csak nem akar megint téli álmot aludni a Kertitörpe? (Kuwabara)

• Fogd be. (Hiei)

• Igen, Kuwabara. Ne beszélj baromságokat! Nyilvánvalóan azért hozott ide minket Botan, mert… Miért is? (Yusuke)

• Azért, mert itt van a lány is. (Kurama)

• Pontosan. Na, gyertek! (Botan) –Körülbelül fél óráig mehettek a zeg-zugos folyosókon, és amikor Yusuke pont nem tudta, hogy hol is vannak, Botan megállt.

• Itt vagyunk. (Botan)- Egy félkör alakú természetes barlangban voltak, és a túlsó falnál ott volt a koporsóba zárva a lány. Mintha csak víz vette volna körül, úgy lebegett a körülötte a haja, a szeme csukva volt, az arca pedig nyugodt. Fehér ruha volt rajta, és földön túlian szép volt.

• Most mit csináljunk? (Kuwabara)

• Egyikünknek meg kell csókolnia. (Kurama)

• De melyikünknek? (Yusuke)

• „a szikla átkát a szikla csókja töri majd fel.” De fogalmunk sincs, ki a szikla. Nincs más választás, egyesével mindannyiunknak meg kell próbálni. (Kurama)

• De ki kezdje? (Kuwabara)

• Te. (Yusuke)

• Szerintem meg Kurama, az ő ötlete volt. (Kuwabara)

• Én? Miért nem Yusuke? (Kurama)

• Mert engem vár Keiko. De a veszekedéssel semmit sem oldunk meg. (Yusuke)

• Igaz. Van egy ötletem, sorsoljunk. A Sötét Harcművészetek Viadalán bejött. Miért ne jönne be most is? (Kurama) - Elfogadták Kurama javaslatát, és sorsot húztak. A tizenötödik próbálkozás után végül is arra jutottak, hogy Kuwabara lesz az első, utána Yusuke, Kurama és legvégül Hiei.

• Haha! Rátok már nem is lesz szükség, mert az én csókomtól megszűnik az álma. (Kuwabara)

• Egy ilyen csóktól az enyém is megszűnne, de örökre. (Hiei)

• Mit motyogsz ott Kertitörpe? (Kuwabara)

• Csak szerencsét kívánt neked. Sok sikert. Na, menj már! (Botan)- Kuwabara vetett még egy utolsó gyanakvó pillantást Hieire, aztán elindult a lány felé. De sosem érte el. Ugyanis alig öt méterre a koporsótól, mintha egy láthatatlan falnak ütközött volna.

• Mi van, te nagy hős, csak ennyire futja? Na, állj félre, megmutatom, hogy kell ezt csinálni. Figyelj és tanulj! (Yusuke)- De Yusuke sem jutott közelebb, sőt Kurama sem.

• Hiába ez nem megy. (Kurama)

• Akkor most mit csináljunk? (Botan)

• Várjatok! Hiei még nem próbálta meg! (Yusuke)

• Felejts el! (Hiei)

• Na, de Hiei! Legalább próbáld meg! (Kurama)

• Miért tenném? Engem se engedne közelebb, mint titeket és semmi érdekem nem fűződik hozzá. (Hiei)

• Ugyan már Hiei! Legyél egy kicsit lovagias! (Kuwabara)

• Így van. (Yusuke) –És Yusuke barátian hátba vágta a fal széle mellett mogorván ácsorgó Hieit, aki ettől –mindenki nagy meglepetésére- keresztül esett a falon.

• Na, ha már úgyis ott vagy, akár meg is próbálhatod! (Kurama)

• Szemét. Fogadjunk, hogy direkt élvezitek. (Hiei)-Hieinek nem volt más választása, elindult a lány felé, majd megállt a koporsó mellett és nézte a lány arcát. „Milyen szép… milyen nagyon… nagyon szép…” gondolta, és megpróbált a koporsóra támaszkodva közelebb hajolni, hogy közelebbről csodálhassa.

• Te, fogadok egy százasban, hogy nem teszi meg. (Kuwabara)

• Szerintem, megteszi. Állom a fogadást. (Yusuke)-Miközben Yusuke és Kuwabara ezt megbeszélték, Hiei hozzáért a koporsóhoz, de mintha az anyagtalan lett volna, keze keresztül hatolt rajta és csak a lány vállán állt meg. „… Milyen szép…” gondolta Hiei és szinte teljesen öntudatlanul megcsókolta a lányt. Fény villant, Hiei reflexből hátrált pár lépést, a fejéhez kapott… és olyan volt, mint aki álomból ébred.

• Mit… mit csináltam? (Hiei)- A koporsó fedele felnyílt, a lány szeme kinyílt és Hieire nézett.

• Oly régóta várlak. Hát eljöttél végre? (Alina)- De Hieinek nem maradt ideje, hogy válaszoljon.

Fehér ragyogás töltötte be a barlangot, elvakítva minden ott lévőt. Mire Yusuke és a többiek visszanyerték látásukat Hiei és a lány már nem voltak sehol.