Alina elkerekedett szemmel hallgatta Kuramát, majd, amikor a fiú befejezte nevetni kezdett. Fejét hátravetette, hosszú haja szétterült a hátán és édesen, szívből jövően kacagott.

• Gratulálok. Lelepleztél. Kész mesterdetektív vagy, Youko. (Alina)

• Te voltál? (Yusuke)

• Igen. (Alina)

• És utána hova tűntetek? (Kurama)

• Már akkor is megmondtam, hogy túl sokat kérdezel. Egyébként meg végig ott voltam. Figyeltünk titeket, de nem volt szabad beleavatkoznunk, bármi történjék is. (Alina)

• Miért? (Yusuke)

• Parancsot kaptam rá. (Alina)

• Azon túl? (Kuwabara)

• Azt nem tudom. Parancsot kaptam és kész. A többi nem az én dolgom. Engem úgy neveltek, hogy feltétel és kérdés nélkül engedelmeskedjek, annak, akinek engedelmességgel tartozom. (Alina)

• De ki? (Kurama)

• A bátyám. (Alina)

• Neked van bátyád? Sosem mondtad! (Kuwabara)

• Már csak ő van nekem. Amikor kislány voltam, felgyújtották a házunkat. Mindenki meghalt. Mindenki. Csak én nem. (Alina)

• De hát azt mondtad, hogy van egy bátyád! (Kuwabara)

• Nem a vérszerinti bátyja, de ő nevelte fel. Ezért tekinti annak. (Hiei)

• Ez igaz? (Kurama)

• Igen. Nagyon szeretem. Már csak ő van nekem. De nem láttam, mióta a kristályba zártak. Azt sem tudom, él-e még. Sajnos. (Alina)

• Hát jó. (Yusuke)- Yusuke hirtelen felpattant és nyújtózott egy hatalmasat.

• Hát jó, mi? (Alina és Hiei)

• Induljunk megkeresni a bátyádat! (Yusuke)

• A… a bátyámat? (Alina)

• Igen. Megyünk és előkerítjük neked! (Yusuke)

• Ááááááááá! Köszönöm! (Alina)- Alina hatalmas sikollyal Yusuke nyakába ugrott.

• Jaj, Alina, ne csináld már ezt! Csak azért segítek, mert nem bírom nézni, ha egy lány szomorú! (Yusuke)- Alina hirtelen megállt mozdulat közben és szemlesütve huppant vissza a székére. A többiek pedig jót nevettek.